8. fejezet - Örökvidám Vámpírlány

Telihold és Volturi

Ahogy felszínre értem elképesztő látvány fogadott. Ott, ahol már leért a lábam a kavicsos talajra, onnantól még pár méteren át tartott a víz, míg végül akár a szabadstrandokon teljesen átadta a helyét a partnak. A folyó egy öt hat méteres sziklaszirten folyt, ami tőlem jobbra kanyarodva folytatódott, bele az árnyékos rengetegbe, míg előttem egy csodálatos kép fedte fel magát. Tőlem balra is folytatódott a sziklaszirt, egy hatalmas, bő ötszáz méteres ívet leírva egy félkört alkotva körbeölelte az apró teret. A talaj egy hatalmas sziklára emlékeztetett, sima volt, és hideg, sehol egy kis fű, vagy homok, esetleg kavics. A szirt, ahol a folyó folyt, és a szirt, ami körbeölelte az apró rejtekünket, felül egy szinte tökéletes kört, jobban mondva félkört leírva mutatta meg az eget. Oldalt, végig a szirt mentén egy természetes pad szerű valami volt, ami akár tökéletes fekhelyként is szolgálhatott volna. Éppen az ég alatt volt egy kristálytiszta vizű medence, ami összezárult ott, ahol a szárazföldi út még járható lett volna, de rá kellett ébrednem, hogy az erdő ott kezdődik, és olyan nagy a növényzet, hogy nem valószínű hogy innen ki lehetne jutni arra is. A medencét apró sziklák ölelték körül, és lent a víz alatt, volt egy két szikla, amire akár rá is ülhettünk volna.

-Ez... Itt... hogy... mikor... te? - makogtam, de azt hiszem értette mire akartam kilyukadni, mert bólintott. Mosolyogva egyik kezével átkarolta a derekam, és magyarázni kezdett.

-Amikor idejöttünk, a második nap emlékszel? Éjszaka azt mondtam eljövök egyet sétálni, míg te Alice-el voltál. Akkor találtam rá erre. Azóta se tudom, hogy csináltam, csak rábukkantam. Aznap éjjel épp telihold volt, és képzeld: a telihold pont éjfélkor épp a medence fölött van. Természetes világítás - kuncogott a fülembe, majd nyomott egy puszit a hajamba. - Tetszik?

-Dem, ez elképesztő! - ugrottam a nyakába. Szorosan öleltük egymást, majd egy idő után teljesen rácsimapszkodtam, és felemeltem a lábamat is. Dem kuncogva tartott még szorosabban.

-Tetszik?

-Tetszik- e? Tetszik - e? Hogy tetszik -e ? - kérdeztem hitetlenkedve. Bólintott. - Tetszik e? - kérdeztem belenyugvóan saját magamtól, mire felröhögött, de én a szájára téve a kezem elhallgatattam. - Nem, nem tetszik. - Dem elég meredeken, sőt kicsit talán szomorkásan meredt rám. - Imádom! - nyugtattam meg, mire mosolyogva megpörgetett.

-Te bolond! - nevetett.

-El sem tudom mondani, mennyire tetszik!

-Hát mutasd meg! - vágta rá habozás nélkül. Mióta Bellával gyakoroltunk, azóta Dem rendszerint azzal jön, hogy mutassak neki valamit. Élvezte, mikor a Nessie képességét használtam rajta, így mikor én nem voltam hajlandó, gyakorta töltötte az idejét Nessie-vel. Erre mit mondott Emmett? Szerintem ki lehet találni. "Én a helyedbe kezdenék féltékenykedni, Nessie elég jól néz ki, és Jake sincs itt. Dem pedig olyan nagyon élvezi ezt a képességet..." - gúnyolódott, mire tarkón vágtam. Mosolyogva összefontam az ujjainkat, és megmutattam az összes érzést, ami bennem kavargott. Dem a semmibe révedő tekintettel állta végig a diavetítést. Mikor végeztem el akartam húzni a kezem, hogy jobban körülnézhessek, de Dem megszorította az ujjaimat, és ezúttal ő mutatta meg nekem, mennyire boldog. Lehengerlő volt, komolyan. Hirtelen szakadtak a nyakamba Dem érzései, meg a sajátaim, így egy pillanatra megremegett a térdem, mire Dem elengedte a kezem, és átkarolva a vállam magához rántott. - Héé, minden rendben? - kérdezte.

-Persze. Gyere ide - húztam a természet alkotta pad felé, majd elfeküdve rajta magam fölé húztam, és csókolni kezdtem. Ajka gyengéden cirógatta az enyémet, miközben óvatosan fölém tornyosult. Egyik kezemmel a hajába túrtam, másikat végighúztam a nyakán, majd a mellkasán, végül becsúsztattam a pólója alá, és kidolgozott hasát kezdtem cirógatni, mire felmordult. Ő közben végigsimított az oldalamon, majd a combomat kezdte simogatni. - Eddig miért nem szóltál erről a helyről? - kérdeztem, mikor elszakadtunk egymástól.

-Mert ma éjjel is telihold van - mosolygott végigsimítva az arcomon.

-Komolyan? - csillant fel a szemem.

-Igen, de szeretném megbeszélni ezt az egészet, még éjfél előtt - mondta komolyan, majd a következő pillanatban már előttem ült. Lassan én is felültem, és mellécsusszantam.

-Hát persze - motyogtam. - Te... mit gondolsz? - kérdeztem pár perc hallgatás után.

-Nem tudom. Szeretném ha neked jó lenne - felelte. - Ezzel is megbírkózom.

-Muszáj mindent az én kezembe adnod? Tudod, hogy hogy érzek ezzel kapcsolatban! Dem, túl sokat adsz, én pedig nem tudom viszonozni!

-Szeretsz? - kérdezte komolyan megállva velem szemben. Felálltam és mélyen a szemébe néztem.

-Tudod, hogy igen! Szeretlek! - suttogtam.

-Nekem ennyi elég - mondta, és vámpírgyorsasággal körbeölelt. - Enyém vagy, itt vagy, biztonságban vagy és szeretsz. Nekem mindegy hogy hol, vagy mivel táplálkozunk!

-Biztos?

-Teljesen.

-Vétó jogod van, ugye tudod? - kérdeztem.

-Tudom - felelte.

-Itt akarok maradni - suttogtam erőtlenül, és rábíztam magam. Arcom a mellkasába rejtettem, féltem a reakciójától.

-Akkor beszélünk Cullenékkel - felelte. Hangjából egy elnéző, sőt talán reményteljes mosolyt hallottam ki, amit nem tudtam mire vélni. Felnéztem, de a szemében csak boldog csillogást láttam.

-Nem gond?

-Ha itt boldog vagy, akkor maradunk.

-Utálom, mikor ezt csinálod - morgolódtam, majd arcomat ismét a pólójába rejtettem.

Ezek után az elkövetkezendő néhány órát békében töltöttük el, egyre szenvedélyesebb csókokat lehelve egymás ajkára, amik végül csókcsatába fajultak. Éjfélkor azonban a Hold megállt a víz fölött, ezüstös csillogással bevonva azt, és az egész teret. Demetrire pillantottam: arcán meg meg csillant a víz által visszavert ezüstsugár, gyönyörű maszkba vonva amúgy is gyönyörű arcát. Elállt a lélegzetem, és nem bírtam ki, hogy ne másszak be a kellemesen meleg vízbe.

***

Demetri átkarolta a vállam, én pedig az ő derekát öleltem, míg másik kezemmel összefontam az ujjaimat a nyakamban lévő kezével. Lassan andalogtunk a Cullen ház felé, de ahogy száz méteres körzetbe értünk, Alice kirontott a bejárati ajtón, és egy pillanattal később a nyakamba borulva szó szerint letarolt. Nevetve feküdtem el a földön, magamhoz ölelve a vámpírcsöppséget.

-Tudtam, tudtam, tudtam, tudtam, tudtam, tudtam! - szajkózta.

-Jól van Alice, tudtuk, hogy te tudni fogod - mosolyogtam rá. Mikor mindketten felálltunk Alice Dem nyakát is megszorongatta, majd berohant bejelenteni a többieknek.

-Hahó! Képz... - kezdte, de itt megállt az ugrándozásban, és csendben meredt a semmibe. Jobban mondva a jövőbe. Demmel összenéztünk, majd mint mindenki, mi is az apróságra szegeztük a tekintetünket. Jasper mellé sietett, és megfogta a kezét, majd leültette a kanapéra. Feszült csend várta a folytatást, az egyetlen hang, ami megtörte a csendet Nessie lélegzése, és a szívdobogása volt. De ez olyan halk, és elhanyagolható hang volt, Alice hangja mellett...

-A Volturi...