6. fejezet - Örökvidám Vámpírlány

A Cullenéknél töltött hetek alatt nagyon összebarátkoztam a társasággal. A család legnagyobb meglepetésére Rosalie is nagyon könnyen elfogadott, mire Carlisle eszébe jutott, hogy talán az egyik nem befolyásolható képességem, abban nyilvánul meg, hogy mindenki szeret. Hogy mindenkivel képes vagyok kapcsolatot teremteni, és szépen ápolni is azt. Esme ragaszkodott hozzá, hogy az egyik vendégszobát Dem-mel használjuk, amíg nem megyünk el innen, így volt hová elvonulnunk, ha nem vágytunk társaságra, csakis egymásra. Egyébként a ház elképesztő. Csak az a szoba a fürdővel együtt, amit mi kaptunk, nagyobb, mint a régi lakásom Volterrában. Mint a ház minden szobájában, itt is a hideg, de barátságos színek voltak előtérbe helyezve, mint például a bézs, vagy éppen a fehér, és törtfehér. Ám ebben a szobában a halvány levendula volt a fő motívum, és arra a falra, ami nem volt teljesen üveg, még faltetkóval rá is raktak egy kis virág mintát, ami ezüstösen csillogva szépen tükröződött.

Ezalatt a pár hét alatt mindenki múltját, emberi énjét, és átváltozását sikerült megismernem, és feltérképeznem a mostani lehetőségeket.

Az utóbbi időben, nem történt semmi furcsaság Seattle környékén, így megnyugodhattam afelöl, hogy Dem nem megy arra újra.

-Lii! - szólt Alice kissé hangosabban a nappaliban, hogy tudjam, nem rólam van szó, hanem nekem szólt. Ezt a roppant mód idegesítő becenevet ő adta nekem, mondván ez annyira illik hozzám. Demetri hamar átvette a név használatát, de időnként Als-nek, vagy Lis-nek is szólít. Az Als-t, még úgy ahogy szeretem is, de Listől falra mászok.

Felpattantam az ágyról, majd szélsebesen a nappaliba siettem.

-Igen? - huppantam le Alice mellé. Csak ketten voltunk otthon. Dem, Edward, Emmett, és Jazz elmentek baseball-ozni, mert viharra áll a dolog, míg Rosalie, Bella, és Esme vásárolni mentek, Carlisle a kórházban van, Nessie pedig La Pushba ment a farkasokhoz. Na igen. A farkasok. Egy két farkas először kissé kedvetlenül, sőt mogorván fogadta, hogy egy időre újabb két vámpír érkezett, de mivel Bella és én sokat gyakoroltunk, hogy uraljam az összes erőmet, így rajtuk már könnyedén bevetettem a szerethetőségemet, így hamar elfogadtak, onnan már csak egy lépés volt, hogy Dem-et is megszeressék. Jake-kel is sikerült megkedveltetni magunkat, míg Seth, aki mint kiderült Jacobon kívül a Cullenékhez legközelebb álló farkas, egyből elfogadott, és kicsattanó örömmel kezelt minket régi barátjaként.

-Lii, gondoltál már arra, hogy vegetáriánus légy?

-Mármint olyan, mint ti? - vontam fel a szemöldököm.

-Igen - felelte magabiztosan.

-Hát... Őszintén ez eddig nem jutott eszembe. De... Nem hiszem. Demetri-re is gondolnom kell.

-Nem hiszem, hogy ez Demet annyira megviselné.

-Majdnem kétszáz éve él embervéren.

-Kétszázból vond már le azt a huszonkettőt! - nézett rám Alice.

-Jó, akkor 178. Nem oszt nem szoroz, akkor is nagyon régen él így, nem kérhetem, hogy egyik napról a másikra változzon meg a kedvemért. Azt se kértem volna tőle soha, hogy hagyja ott a Volturit, elvégre 178 éve élt velük, aztán gondolt egyet és utánam jött. Szerinted kérhetem, hogy térjen át állatvérre?

-Alison! - morrant rám Alice. - Demetri már így is nagyon sokat változott melletted, és bár téged nem ismertelek előtte, de lehetséges, hogy ő is hatással volt Terád. Nem tudom. De azt tudom, hogy itt már mindenki, még Rose is megszeretett titeket, mert te még Demet is elfogadtattad velünk. Az erőd nélkül is. Mindenkinek nehezére esne elengedni TITEKET, így én csak annyit kérek, hogy gondolkozz el rajta. Demetri szeret téged, és biztos vagyok benne, hogy ha arra kérnéd, könnyen megadná magát.

-De én nem akarom rávenni őt, Alice! Alice, te azok után, hogy Jasper mit tett érted, képes lennél olyat kérni tőle, ami ilyen nehéz, és komoly döntés? - kérdeztem azonnal. Alice hebegett habogott pár pillanatig, majd megrázta a fejét.

-Csak gondolkozz el rajta, kérlek! - nézett hatalmasra nyílt, aranyszínű szemekkel az enyémbe. Megadóan felsóhajtottam, majd megígértem, hogy végiggondolom a dolgot. Visszamentem a szobánkba, és hatalmas sóhajjal elterültem a hatalmas franciaágyon. Egy teljes percig bámultam a plafont, majd halkan felmordulva szitkozódni kezdtem.

-Alice, utállak, ugye tudod? - mormogtam tudván, hogy úgyis halja. Halkan felkuncogott odalent, majd lapozott az éppen aktuális újságban.

-Imádom mikor morgolódsz - nevetett. Akár a szélcsengő lágy dallamai a nyári szellőben. És ezt annyira irigyeltem tőle...!

Pár perc múlva már cseperegni kezdett az eső, így - mivel Alice előre szólt nekik a pontos "kezdésről" - úgy sejtettem a fiúk megérkeztek, és nem is csalódtam, mert ahogy fülelni kezdtem, az odalenti harsány nevetések közül kihallottam az ajtó nyílását, majd csukódását. Emmett persze azonnal belelendült, ahogy leértem a lépcsőn.

-Uhh, Dem-cica, lehet hogy jobb lesz, ha felkötöd a gatyát, bár ha jobban belegondolok épp leengedni kéne! - röhögött, mire Edward értve a célzatos gondolataimat tarkóncsapta. - Héé! - kapta oda a kezét Em.

-Bocs, de már ketten is kérték - vont vállat, mire mi csak egy szúrós pillantást kaptunk. Odaléptem Demhez, aki az egyik kezével már már szokásból ölelte át a derekamat. De én inkább hozzápréselődve átöleltem mindkét kezemmel, arcomat a mellkasára hajtottam, így néztem a család szokásos kis dolgait. Emmett és Jazz valami meccset kezdtek nézni a tv-ben, Alice folytatta a divatlapok tanulmányozását, Edward pedig a zongorához telepedett le. Na igen, ahol mindenki hall mindent, ott nincs baj a hangerővel, vagy a zavaró tényezőjű cselekedetekkel. Edward halványan rám mosolygott, majd majd folytatta a zongorázást. Csakhamar befutottak Belláék is, felpakolva egy halom szatyorral, így mi jobbnak láttuk elvonulni a magunk csendes - már amennyire - kis zugunkba, de mielőtt felmentünk volna, Em utánunk szólt.

-Azért megtennétek, hogy egybehagyjátok a házat? Esme nagyon szereti, és már nekem is a szívemhez nőtt - kuncogott.

-Emmett! - morrant rá Rose, miközben tarkón vágta.

-Hogy engem ebbe a házba ma mindenki agyon akar vágni... - dözsölgette a nyakát Emmett fejrázva.

-Így jár aki pofázik! - nevettem jókedvűen, majd kézen ragadva Demet felrohantam a szobába. A szobába érve megvártam míg Dem becsukja maga mögött az ajtót, majd óvatosan nekilökve hozzásimulva csókolni kezdtem.

-Csak nem hiányoztam? - kérdezte lehellethalkan, mikor végre levakart magáról.

-Ennyire látszik? - kérdeztem vissza nevetgélve, majd hirtelen eszembe jutottak Alice mondatai, és ez az arcomra is kiülhetett.

-Baj van? - kérdezte Dem értetlenül.

-Mi? Ja, nem csak... Elgondolkodtam.

-Annyira, hogy szinte szétrobban a fejed a méregtől? - kérdezte komolytalanul.

-Nekem nem is robban szét a fejem a méregtől... Pff! - legyintettem gyenge színészi játékkal.

-Als - emelte fel a fejem Dem. - Mi a baj?

-Semmi! Kicsit felhúztam magam, de semmi több - legyintettem, majd figyelem elterelés gyanánt megcsókoltam. Na, az első alkalom, mikor nem jött be.

-Alison! - mordult fel, elhúzódva tőlem.

Mérgesen kifújtam a levegőt. - Alice, ismétlem: Utállak! - mondtam hangosabban, mire ismét felnevetett.

-Akkor megkérdezzük tőle - mosolyodott el győzelemittasként Dem, és lerohant. Én meg hagytam. Na ezt nem kellett volna.